nemblog

Nem akarok blogot írni, mert kapkodós műfajnak tartom. A kommentelőkkel meg az a baj, hogy gyakran nekik van igazuk. Némelyik jobban ért hozzá, vagy pontosabban látja a lényeget, mint én. Legszívesebben továbbra is statikus lapot írnék, 1-2 cikk/év sebességgel, de az ilyenek lassan már múzeumba kerülnek. Szóval blogot írok, de fenntartásaimat fenntartva odaírom, hogy ez a blog: nemblog.

2011.05.10. 16:43 neofrix baszmacs

A fekete kígyó

Gyerekkori emlék, kilencszázhatvankevés, nyár közepe. Vagy harminc, többnyire fürdőgatyás, szutykos gyerek. Fagyiért állunk sorba a Soós cukrászdájában, meg előtte, még a járdán is.

Soós maszek - ezt sokszor halljuk, bár nem tudjuk, mi az. A fagyija jó - mondják a felnőttek. Ez szintén homályos, mert Soósé az egyetlen cukrászda a környéken, nincs mihez, se hozzá mit viszonyítani. Azt viszont értjük, hogy egyszer sokan megbetegedtek a fagyijától. Állítólag kacsatojásból főzte: ez megint fura, mert miért kéne a fagyit főzni? És minek bele tojás? De a szalmonella szót megtanultuk.

A sor hosszú, széles és türelmetlen. Morgolódunk, mikor a pultos néni egyszer csak abbahagyja a kiszolgálást, és eltűnik az ajtó mögött. Aztán megjelenik egy nagy kannával, és sárgás folyadékot önt a folyton forgó fagylaltgépbe. Megbabonázva nézzük, aztán hirtelen egyszerre felnyög, -mordul, -sikolt az egész gyereksereg. A kannából valami hosszú, fekete kígyóféle csusszan ki, és eltűnik az örvényben. "Ne ijedezz, csak vanília!' - mondja jó hangosan a pultos néni - és egy darabig megint van miről gondolkodnunk.

Furán változott a világ. Akkor 50 fillérért igazi vaníliából és tojásból főzött fagylaltot ehettünk, most pedig a legjobb cukrásztermékbe is beleképzelgünk párféle ízesítőt, állományjavítót, stabilizátort. Néha -  ha másért nem, hát a referencia kedvéért - szívesen ennék egy-egy "igazi" fagylaltot, vagy süteményt. Ezeknek a receptjét adom közre alább.

A cukrászműhelyből kitakarítjuk az összes nyersanyagot. A padlót, az eszközöket felmossuk, elmossuk, fertőtlenítjük, leöblítjük. Ezután beviszünk kis lisztet, cukrot, tojást, tejszínt, friss gyümölcsöt, lekvárt, csokoládét, vaníliát, szóval pár olyan alapanyagot és ízesítőt, amit már a nagyanyám is evett gyerekkorában. Utánuk küldünk pár cukrászt - persze előbb gondosan megmotozunk őket, nincs-e a zsebükben eldugva egy kis habfix - majd rájuk zárjuk az ajtót. Az előre megbeszélt idő elteltével az ajtót kinyitjuk, és jó okunk van rá, hogy az elkészült terméket igazi süteménynek, fagylaltnak tekintsük. A cukrászokat busásan megjutalmazzuk, hogy máskor is süssenek nekünk igazi süteményt.

Aztán eszembe jutott, hogy a kígyó az álnokság szimbóluma. Lehet, hogy Soós az egész vödör fagylaltba csak egyetlen szál vaníliát tett?

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemblog.blog.hu/api/trackback/id/tr232995380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.