Ahogy nőttünk kifelé a gyerekkorból, egyszerre szakmájuk kezdett lenni. Előbb egyszerűbbek: fodrász, pincér, ápolónő – hiszen még nekik sem volt sok idejük tanulni. Mikor diplomázó korba értünk, megjelentek a komolyabb képzettséget igénylő irodai munkák. A szellemi igényesség (magyarul: sznobizmus) növekedésével aztán berobbantak a bölcsészlányok, mikor pedig eljött a befelé csodálkozás ideje, abban néhány *pszichológa* is segített. Később aztán épülni kezdett a kapitalizmus, és közgazdászok, jogászok, majd üzletasszonyok kerültek előtérbe. A valaha szervesen épülő struktúra mára egy posztmodern kavarcsba olvadt: a szakma már nem számít szelekciós tényezőnek. De ez még változhat, hisz kis szerencsével vénségemre még rám találhat egy *gerantológa.
* Nádasdy Ádám dörgölte a hiperkorrekt népek orra alá, hogy bár a pszichológus szó latinban hímnemű, mi mégis ezzel illetjük a lélekbúvárnőket. Egy szó, ha másik nyelvbe vándorol, nem feltétlenül viszi magával az összes holmiját, például nemét, számát, esetét. Erre a tanításra emlékezve került ide az elöl-hátul csillagos szó.
