Csupán egy hete kezdtük a gimnáziumot, de már együtt volt a zenekar. Ami megvolt: a tagok és a nagy elképzelések. Ami hiányzott: a hangszertudás, a felszerelés, de még egy rendes koncertre is alig tudtunk eljutni. Ezért is vártuk nagyon a szalagavató bált, melynek plakátján egy ismeretlen együttes neve szerepelt. Ennek örültünk, mert pont így képzeltük a jövőnket. Egy sztárzenekar helyébe nem tudtuk volna beélni magunkat, de egy ilyen iskolai bulikon játszó zenekar lőtávolban lévőnek tűnt. Reméltük, hogy tanulhatunk tőlük. Arra is gondoltunk, hogy a szünetben felkéredzkedünk a színpadra, és mi is játszunk valamit. Felkéredzkedünk? Ugyan! Elvesszük tőlük a gitárokat, majd mi megmutatjuk ennek a névtelen, kutyaütő bandának, hogy kell ezt!
Hát, ilyen várakozásokkal érkeztünk a buliba. Hogy ezek után milyen volt először hallani a számunkra teljesen ismeretlen Radics Bélát a Tűzkerékben, azt meg se próbálom leírni. Inkább pár száraz adat róla, hogy az is el tudja helyezni valahol, akinek kimaradt az életéből. Béla két évvel később a New Musical Express gitároslistáján a negyedik lett. Akik megelőzték: Jimmy Henrdix, Jimmy Page és Eric Clapton. Négy évvel később aztán letette a gitárt, tíz évvel később a poharat is, végleg.
