Százpárezer forintért már Magyarországon is kapható a házi használatra szánt sous vide készülék, ami vákumban, hatvan-hetven (de aztán tizedre pont annyi!) fokon készíti a hihetetlenül finom húst, zöldséget, bármit. Gondoltam, kipróbálom, lehet-e ilyesmit drága szerkezet¹ nélkül csinálni? A neve persze nem sous vide lesz, hanem parasztosan: szuvid.

Egy félkilós sertéscombot megsóztam, sütőfóliába fóliahegesztettem, levegőkiszívós fóliahegesztővel. Ez persze meg sem közelíti a sous vide célgép által létrehozott vákumot - de erről kicsit később.

A legkisebb gázlángot legkisebb takarékra kapcsoltam és rátettem az összes lángelosztót, grill-lapot, amit csak találtam. Annyi tapasztalatom volt már ezekkel, hogy tudtam, így biztos nem fog felforrni, amit ráteszek. Rá is tettem egy kuktányi vizet, bele a fóliás sertéscombot, aztán viszlát, nyolc óra múlva!

Egy kissé felfúvódott zacskó, benne a hús és némi húslé. Mivel úgy sejtem, hogy a hús Michelin-csillagos konyhákon is enged levet-párát, mire való a szuper-vákum-készülék? Az első melegre kitölti a helyét valami, ami a húsból jön.²

Na mindegy, nézzük tovább. A sütőfólia jól bírta, meg se olvadt, ki se lyukadt. Ezt onnan tudni, hogy a kuktában maradt víz teljesen tiszta volt, egyetlen zsírcsepp sem úszott a tetején.

 A hús omlós lett és szaftos, érzésre valami átmenet a főtt és a párolt hús között. Az inas részek is vajpuhák, szóval soha rosszabb feltétet. Nem főtt szét, hajszálvékonyra lehet szeletelni. A színe nem az a szinte-még-nyers, ami az igazi sous vide-től várható, valószínűleg kissé túlkészült. Legközelebb teszek alá még egy vaslapot, mert hogy lesz legközelebb, az biztos. Ilyen egyszerűen ilyen jó húst másként nem nagyon tudok csinálni.

De mi van a levével? Hát először is, a leve, az sok: három deci. Továbbá olyan durva, erős húsíze van³, hogy ez biztosan hiányzik valahonnan! Sebaj: pecsenyelé készül belőle, megy oda, ahol a helye van: a hús alá. Ashes to ashes...